Évzáró rendezvény összefoglaló - 2024. december 10.

Események Hírek

Évzáró rendezvény összefoglaló – 2024. december 10.

A Magyar Detektív Szövetség hagyományos évzáró rendezvényét 2024. december 10-én tartotta Csolnokon.

Az évzáró rendezvény lehetőséget adott az elmúlt év eredményeinek, egyben a Szövetség előtt álló kihívások informális keretek között történő áttekintésére. A Szövetség, amely ez év júliusa óta Bodnár Zsolt, korábbi rendőr dandártábornok irányítása alatt működik, az elkövetkező időszak fő célkitűzésének tekinti a magánnyomozók oktatási és képzési tevékenységének támogatását, valamint a társszervezetekkel fennálló kapcsolatok elmélyítését.

A rendezvény szakmai programja során a résztvevők esettanulmány keretében elemezték a magánnyomozói szakmát érintő, nagy visszhangot kiváltó legfrissebb német bírósági döntéseket, különös tekintettel azok adatvédelmi és munkajogi vonatkozásaira.

Az elmúlt időszak szintén fontos fejleménye, hogy a brit adatvédelmi hatóság (ICO) jóváhagyta azon magatartási kódexet, amely a magánnyomozói tevékenység gyakorlását hozzáigazítja az európai általános adatvédelmi rendelethez (GDPR). A magatartási kódex által azonosított jó gyakorlatok az uniós tagországok, így hazánk számára is irányadóak lehetnek, beleértve az érdekmérlegelés, az adatvédelmi hatásvizsgálatok, valamint az érintett felek tudomása nélkül történő adatkezelés, ún. invisible processing területét. A Magyar Detektív Szövetség törekvése, hogy a GDPR alkalmazása területén olyan gyakorlati ismereteket adjon át tagjai számára, amely biztosítja mindenkori törvényes működésüket.